Búvártanoda | buvartanoda.hu

Pag 2018

Pagi búvártúra 2018. 06. 20-24.

(Avagy egy búvártúra szervezői/oktatói szemszögből…)

 

2018… Egy újabb év, hogy elinduljon a horvátországi kiruccanássorozat a Búvártanoda életében.

Már februárban elindult a töprengés a Búvártanoda fővezérével és egyik majdnem, de legjobb oktatójával, a társaságunk kritikusa szerint „Kapitalista” Rolanddal (Bagoly mondja...Miután széttárgyalta az oroszokat...- A szerk.), hogy hova is szervezzük első horvát úti célunkat.

Szempontok:


Felszereltségben, elhelyezkedésben és természetesen remek merülőhelyekben gazdag bázisra esett a választás. A tengerparti bázisszállás (kivéve az enyém) már csak hab a tortán.

Tehát e-mail e-mailt követve a választás megtörtént… irány Pag… Szerintem a háttérmunkában mi jobban elfáradtunk, mint magában az „aktív pihenésben”. Természetesen tanfolyam tanfolyamot követett, felszerelés, kinek hányas a lába, mekkora a ruhaméret? Megvan mindenkinek minden? De neki rózsaszín tömlős octopus kell… Ez a reduktor be fog férni a szájába? Egyszóval…. küzdés...

De úgy gondolom, hogy sikerült… Mindenkinek volt mindene, tanfolyamosok, túrázók is fellélegezhettek (Éééérted?! Micsoda költői kép... - A szerk.) és végre mi is, hiszen most nem a dorogi tóban kellett keresnünk a tengeri uborkákat.

 

A hajnali indulás remekül sikerült, hiszen aludtam éjjel kb. 0 percet, mert valakinek dolgoznia is kell. Úti és Merülőtársam, kritikus barátom Tibor mellé beülve fellélegezhettem, hiszen nem nekem kellett vezetnem… Én naiv... vezetnem nem kellett, de becsukott szemmel is magam előtt láttam, hogy milyen autó és milyen nemzetiségű sofőr (egyéb jelzőket nem nagyon fűznék hozzá, legfeljebb, hogy mindenki egy „népművészeti agyagedény”) vágott ki elénk, mennyivel előzött meg, és persze a német autó a tuti. (Rögtön a japán után - A szerk.)


Miután sikerült elengedni, hogy mindenki agyagedény, nagy nehezen sikerült elaludnom a Kritikus élettörténete alatt… Időugrásszerűen a sofőrök pihenése, egy 15perces kompút után 20 perc múlva megérkeztünk a bázisra. Fellélegezhettünk… A nagy ***t…. Akkor most ismét a szervezők "aktív pihenése" következett…. szállásátvétel… (vajon ki aludjon a nappali-konyha-teraszajtóban?) felszerelések kiosztása … breefing a bázisról, a tengerről, a partról, a környezetről és persze mindezt 4-5 alkalommal, mivel eléggé szeparáltan érkezett a társaság (szerencséje volt annak, akinek mi foglaltunk szállást, mert akinek nem, annak előfordulhatott, hogy mondjuk rossz bázison próbálkozott...ugye, Milán? :-) Nagyjából délután 2-től este 11-ig tudnám ezt behatárolni. Nem baj, mi azért vagyunk, hogy nektek jó legyen (ez lett a kedvenc mondatom). Nem akarok ennyire negatív lenni, hiszen kiszakadtunk a budapesti monoton, szmogos környezetből és igen, inkább csináltuk ezt. Más környezet, jó társaság, barátok, családok és persze a tenger illata, íze (fúúúúj... azóta nem sózom a kajámat) és az apró hullámok morajlása altatott el minket.

Eljött a reggel. Nagyon izgatottan vártam, mert a terv úgy szólt, hogy a kezdő tanfolyamosok merülése után kihajózunk egy hajóroncshoz, ami kellően mélyen van ahhoz, hogy kicsit gyakorolni tudjam a dekompressziós merülést dekógázzal. Feljöttünk a parti merülésből, akkor ellenőrzés:

- Dupla 12L levegő tele a háton, pipa!

- Nitrox 12L stage, pipa!

- Komputerbeállítás, pipa!

- Jegyzetek, pipa!

- Szárazruha, pipa!

Hajó, pi….. Hol a hajó? Lehet, erre mondják azt, hogy ember tervez, isten/bázis (vallásfüggő) végez.

A hajó nem várt meg minket… Képzeld el azt az arcot, amikor kisgyerek korodban vágytál pl. egy focilabdára. Látod a fa alatt becsomagolva, odarohansz, kibontod és egy raklap zokni van benne kerek formában… na, szerintem kb. ilyen fejem lehetett… Erre ittam volna valamit, ha nem várt volna még 12 merülés, tehát erre még várni kellett… Egész nap jöttek-mentek a hajók, búvárok. Nagyüzemben zúgtak a kompresszorok, palack itt, palack ott. Röviden egy értékes, merülésben és élményekben gazdag napot zárhattunk.

Eljött az este. Utazó- és merülőtársam, a Búvártanoda Puzsér Róbertje, aki diplomáinak darabszámáról híres (röviden Tibor), vezet egy amatőr borblogot, amiben volt szerencsém többször szerepelni. Közöltem vele, hogy a következő borblog témáját én találom, én hozok hozzá mindent. Ő csak az ízlelőbimbóit és a máját hozza magával. A borblog témája: „Egy pohár bortól is be lehet rúgni!”

A blogot az alábbi linken olvashatod. Azért azt hozzáfűzném, hogy nekem, aki sosem iszik bort és a sok tízezer forintos nedűhöz simán hozzáöntöm a normálos kólát, mindig sikerül meglepnem őt igen jó borokkal. Nem, valószínűleg nem fogom megszeretni a bort, elvagyok én a Long Island koktélommal. De szerencsére nem csak én vagyok a reménytelen helyzetek színtere, hanem Tafi kolléga is, aki egy tátrateás fémbögréből képes pálinkát, rozét és vodka-narancsot inni felváltva. A jókedv és az alkoholszázalékok némi koordinációs problémákat okoztak az imént említett két férfinak. Egymást kísérgették szállásukra (erre mondják azt, hogy vak vezet világtalant )

A pénteki rossz időt az esti tivornyázók két kézzel köszönhették meg, hiszen reggel megjelent két, nem túl népszerű jelenség: a Bora és Jugo. Reggel 8-9 között néztük a teraszról a titánok harcát, sokszor mosolyogtunk, pózoltunk, mert azt hittük, fényképeztek… nem… sajnos a villanást hangos durranás követte, és ez most nem Levente kolléga gyomra volt. A hajózás erre a napra kilőve, próbáljuk meg 11 óra fele. Miki és Móni meginvitáltak minket reggelizni, és megfőztek kb. 30 csomag virslit, és csak hordták és hordták. A bőséges reggelit követve és a tűzijátékszerű ropogást hallva befeküdtem (kitúrva Leventét) Laccccci barátom mellé egy kis beszélgetésre. Levente bosszúból berakta nekünk az Óz a csodák csodája dupla bakelites hangfelvételét (gyerekkoromban nagyon sokszor erre aludtam el), amire most is sikerült elszenderedni Lacccccival.

Néha azért felriadtam, mert Móninak maradt még 5 csomag virslije, amit megfőzött és önzetlen módon tömte a népet. Az eső aztán olyan volt, mint a népmese… hol volt, hol nem volt. A bátrabbak bemerészkedtek a partról a megfordult (eredetileg teteje 23, lent 15 fok) vízbe, ami 17-18 fokos lett. Nem baj, én erre a napra más feladatot kaptam. Meglepetést találtunk ki „Kapitalista” Rolanddal (Valójában Geri egyszemélyes 5lete volt, én csak helyeseltem. Szóval övé az érdem! - A szerk.), mégpedig azt, hogy az esti grillezés és az éjszakai merülés után meglepjük a mi kis barátainkat egy jó adag kürtöskaláccsal. Hoztunk sütőt, fát, mindent. A tésztát napközben csinos lányok társaságában már előre megcsináltam.

Parázs kész, fán a tészta, mehet a menet. Egy probléma volt az egésszel. Az az üveg Bombay Gin, amivel Dóri barátnőm lepett meg… Tudtátok, hogy ha nem csavarjátok rá a kupakját, akkor az nagyon gyorsan párolog?! Na itt is ez történt. És ez volt a hiba, hiszen senki sem mondta nekem, hogy a kürtöskalácsot a parázs fölött nem csocsószerű mozdulattal kell pörgetni… Nem baj... Leleményes búvár felállít egy B verziót is.

Kiskuktáim segítségével (Andi, Kata és Dávid) kicsi fán, Tibi hálószobájában elkezdünk olajban kisütni a mini kürtöskalácsokat. (Ugyanolyan íze volt, mintha parázson sült volna). Sajnos csak kb. 41000 darabot tudtunk kisütni, mivel valaki, akit nem nevezek nevén (Filó) rájárt a nyers tésztára. Vagy olyan finom volt, hogy akár megnyalná a 11. ujjamat is, vagy annyira éhes volt, hogy már neki mindegy. A lényeg, hogy így vagy úgy, de sikerült a meglepi és elég finom lett a kis desszert, amit kitaláltunk. Még a kivételesen el nem tévedt (Roland ) (Nénikéd jól van, Geri??!! - A szerk.) éjszakai búvároknak is jutott.

   

Felvirradt az utolsó nap, hogy még egy kis élményt gyűjtsünk össze erről a helyről. És garantálhatom, lett élmény… Utolsó merülésünknél feladatot kaptam a nagy fehér (nem cápától) „kapitalista” főnöktől, hogy pár igen tehetséges merülőtárssal gyakoroljam egy barlang bejáratánál a csomózási technikákat, orsóvezetéssel, kötélrögzítéssel. Megvolt a megfelelő felszerelés, merülőtársak (dr. Zigi…nyugi, ő csak fogorvos, Laccccci és Tafi). Na, mi volt akkor a bökkenő? Hát persze hogy a barlang nem ott volt, ahol mondták. Pedig állítólag akkora, hogy egy pótkocsis IFA is befért volna… hát én nem láttam se lyukat, se barlangot, se pótkocsis IFÁ-t. (Akkor most ki is szokott eltévedni??!! - A szerk.) Ezáltal csomót csak a micsodánkra tudtunk kötni… De a lényeg, hogy jó társaságban egy kellemeset tudtunk úszkálni a víz alatt.

Irány a part! Kisbúvárok levizsgázva nagybúvárok lettek, mindenki flottul kezelte felszerelését, dinamikusan mentek az átszerelések. Hajó jött, búvárok és cuccaik kipakol, új búvárok cuccokkal be a hajóba és már indulás is. Futószalagon jöttünk-mentünk. Ilyenkor jó érzéssel tölt el, hogy tudtunk tanítani valamit másoknak, amit ügyesen kamatoztatnak. Divemaster tanoncok (és egy végzett divemaster) sürögtek-forogtak, sokat köszönhetünk nekik is, hogy néha mi mint oktatók hátra tudtunk dőlni és csodálkozva (És büszkén! A szerk.) nézni, hogy milyen ügyes itt mindenki. Segítünk egymásnak, legyen bármiről és bárkiről szó. Ilyenek a búvárok. Ilyenek vagyunk Mi! Bátran kijelenthetem, hogy mi egy nagy család vagyunk! Akikre bárhol, bármikor számíthatunk, legyen szó bármiről. (Most ide az Onedin család zenéjét képzelném... Hacsaturján: Spartacus - A szerk.)


Egy gondolat: Annyi súlyt mozgatunk meg egy búvártúra során, hogy felér egy fitness táborral. Nesze neked könnyűbúvárkodás . Hát ez minden, csak nem könnyű…


Elmosás, szárítás, összepakolás, és lassan készen állunk a másnapi indulásra. Este még azért egy vacsora a városban belefért. Szerintem a kaja jó volt, nem volt vészesen drága. Valaki szerint a rizottóját a földről kapta, mert ropogott a foga alatt… Mivel nem fiatal a Kritikus kolléga, ezért szerintem a fogköve volt… Másnak nagyon ízlett és tetszett. Kárpótlásul a rizottóért, a Búvártanoda Puzsérját meghívtam egy újabb pohár borra. Annyira ízlett neki, vagy inkább felbátorodott tőle, hogy képes volt sós mogyoróval dobálni, miközben én elaludtam. Még szerencse, hogy nem a saját ágyamban aludtam (Bocs, Dóri! )


A másnapi hazaút is elég jó volt, újra megtanultam, hogy a német autó a tuti és mindenki egy népművészeti agyagedény. De szerencsére a hegyekben már újra elkezdtem hallgatni az élettörténetet és az élet nagy dolgait. Valahogy ismét elaludtam. Szerintem véletlenek nincsenek. Egyszóval remek volt a hazaút is, kivéve a rántott húst burgonyával 8000 forintért a Mol-kútnál.


Szubjektív és objektív vélemények alapján egy remek túrát tudhatunk magunk mögött. Tanulságokkal és élményekkel gazdagon tértünk haza és nem utolsósorban bővült búvártársadalommal. Szerintem ennek még lesz folytatása. (Ámen! - A szerk.)

 

Dr. Uskó