Donald Trump, mint már korábban számtalan alkalommal, ezúttal ismét tanúbizonyságát adta annak, hogy számára a környezetvédelem, a klímaváltozás, a globális felmelegedés, a fajok eltűnése, a túlhalászat vagy a fosszilis energiahordozókról való leválás csak üres frázisok, amelyek akadályozzák abbéli törekvését, hogy „Amerikát ismét naggyá tegye”. Bármi áron…
A Trump-adminisztráció ugyanis most visszavonta a halászati védelmet három csendes-óceáni tengeri nemzeti emlékhelyről (Marine National Monuments), nevezetesen a Papahanaumokuakea nevű védett területen Hawaii közelében, a Mariana-árok térségében, Guam mellett, illetve az Amerikai Szamoához tartozó Rózsa-atollnál. A három területet még George W. Bush egykori elnök nyilvánította fokozottan védetté, a Hawaii közelében fekvő zóna területét pedig később Barack Obama és Joe Biden is bővítette.
Trump ezzel közel 500 000 négyzetmérföldnyi, korábban védett szövetségi vizet nyitott meg újra a kereskedelmi halászat számára.
Ez már a Trump-adminisztráció harmadik ilyen intézkedése. A kereskedelmi halászatot 2025 áprilisában nyitották meg újra a Pacific Islands Heritage Marine National Monumentnél, 2026 februárjában pedig a Northeast Canyons and Seamounts műemléknél.
Az újranyitás előtt álló területek az Egyesült Államok legváltozatosabb tengeri környezetei közé tartoznak. Papahānaumokuākea több mint 7000 tengeri fajnak ad otthont, amelyek több mint egynegyede Hawaiin őshonos, és amelyek közül több mint 31-et már veszélyeztetett fajként tartanak nyilván. Az Amerikai Szamoán található Rózsa-atoll, amelyet helyileg Nu’u O Manu’ – Tengeri Madarak Faluja – néven ismernek, Amerikai Szamoa teljes tengeri madárpopulációja körülbelül 97%-ának ad otthont.
A Mariana-árok Tengeri Nemzeti Emlékhely közel negyedmillió négyzetkilométernyi szövetségi vizet foglal magában, beleértve a bolygó legmélyebb tenger alatti ökoszisztémáját.
„A Trump-adminisztráció nyilvános vita nélkül bontja le a tengeri nemzeti emlékhelyeinket!” – mondta Dr. Miriam Goldstein, a Nemzeti Óceánvédelmi Koalíció (National Ocean Protection Coalition) ügyvezető igazgatója. „Ezek a tengeri emlékhelyek az óceáni megfelelői a nemzeti parkoknak – olyan helyek, amelyek a tengeri élővilág és a kulturális örökség javát szolgálják, és túl fontosak ahhoz, hogy rövid távú haszonszerzés céljából kockáztassuk őket. Amikor a védett területeket csupán az ipari tevékenység újabb helyszíneként kezeljük, azzal kockáztatjuk, hogy aláássuk ezeket az előnyöket a jövő generációi számára.”
2025 októberében 53 szervezet, 234 tudós és több mint 16 000 magánszemély nyújtott be nyilvános petíciót, amelyben sürgették az amerikai kormányzatot, hogy tartsa fenn a tengeri nemzeti emlékhelyek szigorú védelmét. A jelek szerint kérésük sajnos pusztába kiáltott szó maradt…
Kapcsolódó link: https://oceanographicmagazine.com/news/trump-tears-up-protections-across-three-pacific-marine-monuments/
Nemzeti park? Védett terület?
A legfőbb különbség a Marine National Monuments (tengeri nemzeti emlékhely) és a Marine Protected Areas (MPA – tengeri védett területek) között a jogi háttérben, a szigorúságban és az alapítás módjában rejlik. Az MPA inkább egy gyűjtőfogalom, míg a Marine National Monument ennek egy nagyon specifikus, kiemelten szigorú és presztízses fajtája (mint egy „nemzeti park”).
A Marine Protected Area (MPA) egy nagyon tág kategória. Bármilyen tengeri területet jelenthet, amelyet a helyi, állami vagy szövetségi kormány valamilyen szintű környezetvédelmi szabályozás alá vont. Az MPA-kon belül a szabályok rendkívül változóak: van, ahol teljesen tilos a halászat (ezek a no-take zónák), de sok helyen engedélyezett a fenntartható kereskedelmi vagy hobbi halászat, a hajózás és a turizmus is.
A Marine National Monument a legszigorúbb védelmi szint, egy speciális, az Egyesült Államok jogrendszerére jellemző kategória. Ezeket a területeket az amerikai elnök hozza létre egy különleges törvény, az úgynevezett Antiquities Act révén, vagy ritkább esetben a Kongresszus alapítja őket. Céljuk történelmi, kulturális vagy tudományos szempontból egyedülálló, pótolhatatlan értékek gyors és végleges megóvása. Általában a legmagasabb szintű védelmet élvezik. A kereskedelmi halászat, az olaj- és gázfúrás, valamint a bányászat szinte kivétel nélkül tilos a területükön.
Az MPA-k létrehozása gyakran hosszú évekig tartó bürokratikus folyamat, amelybe bevonják a helyi halászokat és ipari szereplőket is, így a védelem mértéke sokszor kompromisszumos. Ezzel szemben a Monument státuszt az USA elnöke egyetlen tollvonással odaítélheti, ha egy terület azonnali, radikális védelemre szorul.
MPA
Az MPA-k a globális természetvédelem legfontosabb eszközei az óceánok megóvására. Működésük rendkívül látványos sikereket mutat, de komoly korlátokkal és kihívásokkal is küzd.
A szigorúan védett zónákban, ahol a halászatot és egyéb kitermelő tevékenységeket teljesen megtiltják (no-take zónák), a természet elképesztő sebességgel képes regenerálódni: a halak és egyéb tengeri élőlények össztömege (biomasszája) átlagosan több mint 400%-kal növekszik a nem védett területekhez képest. A halaknak emellett van idejük megöregedni és nagyra nőni. Mivel egy nagyobb hal exponenciálisan több ikrát rak, a védett területek valóságos „bölcsőként” funkcionálnak. Ráadásul, ahogy a védett zóna megtelik élettel, a halak és lárváik kiáramlanak a védett területen kívülre, közvetlenül növelve a környező, halászható területek hozamát. A világ legnagyobb óceáni rezervátumai körül kimutathatóan fellendült a tonhal- és egyéb kereskedelmi halszaporulat. (Ez a „túlcsordulási hatás” („Spillover effect”).)
Az MPA-k emellett óvják a mangroveerdőket és a tengerifűmezőket, amelyek akár tízszer több szén-dioxidot képesek megkötni, mint a szárazföldi esőerdők. Ezenkívül a vonóhálós halászat tiltásával megakadályozzák, hogy a tengerfenéken tárolt hatalmas szénmennyiség felkavarodjon és visszajusson a légkörbe.
Az MPA-k hatékonysága azonban hullámzó. A világ óceánjainak nagyjából 8-9%-a áll valamilyen szintű védelem alatt, de a globális tengeri területek mindössze kb. 3%-a élvez szigorú vagy teljes védelmet. A többi úgynevezett „papírpark”: jogilag ugyan kijelölték őket, de a gyakorlatban a nem megfelelő ellenőrzés vagy a megengedő szabályozás miatt a halászat, sőt a tengerfeneket letaroló ipari tevékenység is zavartalanul folytatódik bennük.
Egy 2021-es, több tucat MPA-t vizsgáló átfogó kutatás rávilágított, hogy a védett területek szélén (a határoktól számított pár kilométeres sávban) a halpopulációk akár 60%-kal is alacsonyabbak lehetnek, mint a magterületeken. Ennek oka, hogy a halászhajók gyakran közvetlenül a védelmi vonal mentén sorakoznak fel, kiszipolyozva a kiáramló halakat (peremhatás („Edge effect”).) Ezért szakértők puffer zónák létrehozását javasolják az MPA-k körül.
A nemzetközi közösség (Kunming-Montreal megállapodás) célul tűzte ki, hogy 2030-ig a világ óceánjainak 30%-át védetté nyilvánítsák. A tudományos konszenzus szerint a siker kulcsa nem a területek puszta növelése, hanem a szigorúbb (no-take) szabályozás és a hatósági őrzés (műholdas, drónos stb.) megerősítése.
A Kunming-Montreal megállapodás
A Kunming-Montreal Globális Biodiverzitás-megőrzési Keretrendszer (Kunming-Montreal Global Biodiversity Framework – KMGBF) a nemzetközi természetvédelem valaha köttetett legjelentősebb egyezménye. 2022 decemberében, az ENSZ COP15 konferenciáján fogadta el 196 ország (Kína elnökletével, Kanadában). Gyakran nevezik „a természet Párizsi Megállapodásának” is, mivel a klímavédelmi egyezményhez hasonlóan ez is egy mérföldkő: a célja, hogy megállítsa és visszafordítsa a globális fajkihalást és az ökoszisztémák pusztulását. A megállapodás 4 átfogó, 2050-ig szóló fő célt és 23 konkrét, 2030-ig megvalósítandó részcélt határoz meg. A keretrendszer lényege, hogy számszerűsíthető, számonkérhető célokat tűzött ki, szakítva a korábbi évtizedek megfoghatatlan ígéreteivel.
MNM
A Marine National Monuments területek a legszigorúbban védett óceáni övezetek közé tartoznak, az elmúlt közel két évtized kutatásai rendkívül értékes és mérhető eredményeket hoztak mind az ökológia, mind a gazdaság terén.
Az olyan hatalmas területek, mint a hawaii Papahānaumokuākea vagy a Pacific Remote Islands szinte teljesen mentesültek a kereskedelmi halászat és a bányászat alól. Ennek az eredményeként a halak össztömege (biomasszája) több mint 260%-kal nagyobb, mint más, nem védett területeken. Ráadásul a teljes halállomány több mint 54%-át cápák és más csúcsragadozók teszik ki (ez a civilizált vizeken 3% alá esett). Ez bizonyítja, hogy a terület visszaállt az ipari halászat előtti, természetes egyensúlyi állapotba. Emellett kulcsfontosságú fészkelő- és szaporodóhelyet biztosítanak ritka fajoknak.
Mivel a Földön alig maradt emberi tevékenységtől mentes tengeri vadon, ezek az MNM területek szolgálnak „kontrollcsoportként”, azaz tudományos referenciapontként („Baselines”) a tudósok számára. Itt tudják tisztán vizsgálni, hogyan reagál egy egészséges óceáni ökoszisztéma a globális felmelegedésre és a savasodásra anélkül, hogy a túlhalászat helyi zajai torzítanák a képet.
Amikor az MNM-eket létrehozták vagy később kiterjesztették, a halászati lobbi óriási gazdasági katasztrófától, csökkenő bevételektől és munkahelyek elvesztésétől tartott. A valós adatokon alapuló utólagos elemzések azonban meglepő eredményt hoztak: a Nature Communications folyóiratban és független egyetemi kutatásokban megjelent elemzések feketén-fehéren kimutatták, hogy a hawaii tonhalhalászat bevételei kb. 9%-kal, a fogási arányok pedig átlagosan 8%-kal növekedtek a védett területek kiterjesztése utáni években. Mindezt ráadásul változatlan üzemanyagköltségek mellett, hiszen a műholdas hajókövetési adatok szerint a halászhajóknak nem kellett messzebb utazniuk a fogásért; egyszerűen átcsoportosították a tevékenységüket az MNM-ek határán kívüli, továbbra is nyitott vizekre, ahol a védett zónákból kiáramló halak (spillover hatás) még segítették is őket.
